Változások az emelt szintű érettségi kísérleteiben

Durkó Gábor – kémiaérettségi.hu

Frissítve: 2014. április 16., szerda 16:25

 

Idén immár másodszor változtak az emelt szintű kémia érettségi kísérletei, a 2014 május-júniusi vizsgaidőszakban már az új lista szerinti kísérletekből kell készülniük a vizsgázóknak. A változások egy része csupán szövegpontosítás, de bekerült 9 teljesen új kísérlet is. Ezek közül egyet időközben töröltek a tételek közül. A változásokat az alábbi táblázatban foglaltuk össze.

Kísérlet száma Korábbi kísérletlistán Változás
8 8 Szövegpontosítás
10 Új kísérlet
12 Új kísérlet
13 13 Kisebb változás
14 14 Kisebb változás
15 15 Szövegpontosítás
16 Új kísérlet
24 A 2014 januárban beiktatott új 24-es kísérletet februárban törölték
24-69 25-70 A 24-es kísérlet törlése miatt az utána következő kísérletek sorszáma eggyel csökkent
27 28 Szövegpontosítás
30 Új kísérlet
34 35 Szövegpontosítás
38 Új kísérlet
50 Új kísérlet
60 Új kísérlet
64 65 Szövegpontosítás
65 Új kísérlet

Szövegpontosításnak neveztük azt a változtatást, ami a kísérlet végrehajtását, értelmezését nem befolyásolja. Például a 8. kísérletben egyetlen „ismét” szót töröltek, a 34. kísérletben (régi száma: 35.) az ismeretlen kiadására szolgáló óraüveg helyett edény szerepel. Ezek tehát lényegileg megegyeznek a régi kísérletekkel.

Kisebb módosítás történt a 13. és 14. kísérletekben. A korábbi leírás szerint az ismeretlen anyagokat sósav segítségével kellett azonosítani, míg az új változatban a tálcán levő vegyszerek segítségével kell az azonosítást elvégezni. A tálcára került a sósav mellett még két másik vegyszer is (salétromsavoldat és ammónia- ill. nátrium-hidroxid oldat).

A korábbiak közül kilenc kísérlet lekerült a listáról, ezek helyett 8 teljesen új kísérlet került be. Ezeket a későbbiekben részletesebben is bemutatjuk majd.

A megmaradó kísérletek számozása annyiban változott, hogy a januárban újonnan beiktatott, majd egy hónapon belül törölt 24-es helyére nem került új kísérlet, ezért a korábbi 25-ös lett az új 24-es, és így tovább. Azaz a korábbi 70 tételhez képest idén csak 69 kísérlet szerepel a listán.

Az új kísérletlista honlapunkon elérhető a Letöltések / Szóbeli anyagok menüpontban (az Oktatási Hivatal honlapjáról vettük át), az érdeklődők megtalálhatják a régi (már nem érvényes) kísérletlistát is.

“Változások az emelt szintű érettségi kísérleteiben” bejegyzéshez 6 hozzászólás

  1. Háhá! A 65-ből hiányzoknak az ismeretlenek, csak 3 sorszámozott edény van benne.

    1. az anyagok között fel van sorolva a három „ismeretlen” (szőlőcukor, karbamid, keményítő)

      1. ja, de az összes többiben úgy van, hogy „3 kémcsó/edény az ismeretlen oldatokkal/anyagokkal”, itt meg csak három edény van.

  2. Új fejlemény! A 24-es tételt törölték az idei tételsorból. Következő vizsgaidőszakra lecserélik. Idén csak 69 kísérleti tétel van.

  3. A 12. új tételben valszeg elírták, és salétromsav helyett kénsavat akartak írni. Mert különben hogy a pékbe tudod megkülönböztetni a sósavat a salétromsavtól, ha ugyanolyan töménységűek?

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.